2014. november 21., péntek

Otthon, édes otthon ! ... Vagy mégse ?

Kendra Diamond
 * 3 nappal később * 
Valami ismeretterjesztő izén ülünk már vagy másfél órája, és meg kell hagyni oly annyira érdekel, hogy ha Lana nem ülne mellettem, és mondani a hülyeségét,már rég elaludtam volna, de nem csak én vagyok így ezzel hanem kb mindenki, amit megértek, mert nem valami érdekes. És hát, igen a legjobb társaság közé kerültem. Jobb oldalamon Lana ül, míg másikon Justin. Előttem Amber, mellette Lana előtt Eliza, Justin mellett Felix előtte pedig a matektanár. Szegény megmozdulni se mer, mert a legkisebb zajra is mozdul Mrs.Cook. Lana és Eliza is megtudta, hogy együtt vagyunk Justinnal. A reakciók teljesen mások voltak ->  Lananál : Először is nem nagyon hitt a fülének, amit nem csodálok, hisz volt pár hisztim. Kérdezett pár dolgot, hogy hogy  meg mikor, de végül is örült nekünk. Beszélt Justinnal is, és még ha nem is békültek ki, de örült nekünk, ami jól esett, mert nem gondoltam, volna, azok után hogy milyen hisztit vágtam le, és gondolom - sőt tuti - hogy hallotta a veszekedésünket, ugyanis mikor visszaértem a szobánkba, rákérdezett, hogy mi volt ez az egész. Elizánál : Ez a lány tud meglepetést okozni, nem is kicsit. Az első pár percbe lefagyva nézett minket, és nem tudott egy mukkot se szólni, majd arca teljesen megváltozott, mint amikor robban a bonba. De most nem volt semmi kiabálás, hajcibálás, se semmi. Helyette egy hatalmas sikítás és nyakba ugrás. Nem tudom mi történt vele, de gratulált nekünk, aztán pedig félre húzott, hogy beszélni szeretne velem. Nem tudtam gondoljak, de megint csak nem volt hajrángatás. Beszélgettünk vagy egy órán keresztül, és Eliza bevallott pár dolgot. Nem mondom, hogy legjobb barátnők lettünk, se azt hogy barátnők, csupán el tudjuk viselni a másikat. Állítólag Justin és Felix beszéltek vele mikor sírva szaladt ki a kis tóhoz, és belátott pár dolgot. De azért jobb ha a tisztes távolság megmarad. Bár őszintének láttam, sose tudni. Lananál is vigyázok attól függetlenül. Jobb félni mint megijedni ugye bár. Azt hiszem valami jó dolog is van ebbe a kirándulásba.
-Köszönjük a figyelmet, amint visszaértünk az iskola padba két oldalas dolgozatot fogtok írni a mai kis előadásból ! - mosolygott bájosan a tanárunk, majd kezet fogott a mellette lévő férfivel. - Most pedig Mrs. Cook vezetésével, mindenki visszamegy a házba, és pontban kettő órakor találkozunk ház előtt ! - mondta az osztályfőnök, mi pedig mint az őrült hagytuk el a kis sátrat, és estünk ki a friss levegőre. El se hiszem, hogy ma végre haza jutunk innen. Pár percet kellet csak várni, mire a tanár összeszedte az osztályt, és elindultunk visszafele a helyes úton. Mivel hátul mentem drágáimmal - Lana, Justin,Felix - így nem unatkoztam, ugyanis mondták a hülyeségeiket. Húsz percből - ami elméletileg az út hossza vissza a házig - lett háromnegyed óra, ugyanis a tanár rossz helyen fordult le így kerültünk egy kicsit. Jellemző. A matekon kívül máshoz se ért. Na mindegy, a lényeg hogy visszaértünk a szállásra. Az idő negyed kettőt mutatott, szóval 45 percünk maradt mindenre. Barátnőmmel felsiettünk az emeletre, majd az ágyunk alól előhúztuk a bőröndünket, amit az előbb említett tárgyra tettünk.
-El se hiszem, hogy végre haza jutunk. - szólalt meg barna hajú barátnőm, majd egy újabb adag ruhát hajított fekete bőröndjébe.
-Nekem mondod ?! - néztem rá, majd a fürdőszobába sétáltam, ahonnan összeszedtem a dolgaimat, amiket a bőröndbe tettem. - Nagyon gáz volt ez az előadásos valami. - váltottam témát, miközben össze - vissza rohangáltam a szobába.
-Az egészből annyi maradt meg hogy köszönjük a figyelmet ! - kezdett el nevetni barátnőm.
-Igen,igen ismerős ! - nevettem én is. - És legalább egy térképet adni kellett volna a tanár kezébe, mert szegénykém a matekon kívül semmihez se ért. - csóváltam a fejem.
-Hát nem nagyon. - tette el telefon töltőjét, majd össze cipzározta a bőröndjét. Én is így tettem, mikor az utolsó pólóm is a többire helyeztem, majd telefonom képernyőjére pillantottam. 13:50 - et mutatott.
-Van még tíz percünk ! - csúsztattam zsebembe a készüléket, majd leültem az ágyra, és belebújtam fekete Vans cipőmbe, és derékig érő farmerkabátomba. Barátnőm is hasonlóan cselekedett, majd még egy utolsó pillantást véve a szobára, megbizonyosodva arról, hogy mindent eltettünk, bőröndünk megfogva hagytuk el a szobát, majd mentünk le a lépcsőn. Egy - két osztálytársunk volt csak a nappaliba, a többik a busznál sorakoztak. Lanával kiléptünk az ajtón, és a többiekhez sétáltunk. Lana betette a bőröndjét a bőröndjét a buszba, majd zenélő telefonjával félre vonult, én meg mint egy hülye álltam ott, és néztem ki a fejemből. Nem sokkal később nyílt a ház ajtaja és az osztályfőnök lépett ki rajta, mögötte Justin, aki mosolyogva lépkedett felém. Mind mindig most is nagyon jól nézett ki. Mikor odaért egy hosszú csókot nyomott ajkamra.
-Mehetünk ? - bökött autója felé, majd elvette tőlem bőröndöm.
-Persze. - bólintottam, majd megindultunk a fekete 'csoda' felé. Justin betette a bőröndöket a csomagtartóba, majd beszálltunk az autóba. A GPS beállította, majd beindította a motort, és elindult, utánunk pedig a busz....
* három és fél órával később *
Végre itthon. El sem hiszem. Persze örültem, hogy Justinnal lehetek, de már hiányzott, a saját szobám, ágyikóm, fürdőm. Út közbe Justinnal sokat beszélgettünk, nevettünk és hülyéskedtünk. Még mielőtt haza hozott volna tettünk egy kis kitérőt, aminek örültem hisz addig is vele voltam. Alig ment el másfél órája de máris hiányzik. Író asztalomhoz sétáltam, majd bekapcsoltam laptopom. Amíg töltött bementem a fürdőbe, majd valami tűrhető külsőt próbáltam varázsolni magamnak. Hajam szög egyenesre vasaltam, majd csináltam egy enyhe sminket, majd áttrappoltam a gardróbomba, és kutakodni kezdtem, végül ennél a szettnél döntöttem ->
Gyorsan belebújtam ruháimba, majd egy kis parfümöt fújtam magam, és levágtam magam a gépem elé. Felmentem Facebook - ra. Rengeteg értesítőm volt, amin meglepődtem :
Felkérések: 99 +
Üzenetek : 117
Értesítő : 217 - nem nagyon értettem, mi történt alig pár óra alatt, de amint megnéztem az adatlapom, egyből rájöttem. Arcomra egy hatalmas vigyor ült ki mikor megpillantottam ezt - > Justin Bieber és Kendra Diamond kapcsolatban : 2014.11.07 - Justin Bieber : Szeretlek kicsim ! <3
Rengetek like volt rá, és komment is akadt. Nyomtam rá én is egy like - ot, majd kommenteltem -> Kendra Diamond : én is Szeretlek életem ! <3 - majd elküldtem. Megnéztem chat - en. Fent volt de csak telefonról, ami azt jelenti, hogy be van jelentkezve, de nem nyomkodja iPhone - ját hanem csak szorongatja - vagy zsebébe van - de rezgéssel jelzi neki, hogy érkezett valamije. Visszaigazoltam pár embert, aki szimpinek tűnt, majd megnéztem az üzeneteimet is. Barátnőm küldött egy linket, de nem igazán értettem mi az, így megnyitottam.
Lana Smith : Cicám akadt egy követőtök ! :D A videó már fent van a YouTube - on, és mindenki tudja, hogy Mr. és Mrs. Bieber ül benne :D Egyébként cuki kocsi :3 Csók baby :* :D - én csak elnevettem magam barátnőmön, majd megnyitottam a linket. Juss kocsija volt rajta, amikor már visszaértünk, és a szálloda felé tartottunk. Nem látszódunk, csupán Juss keze, és fullcap - je. Nem tudom ki volt mi kis 'követőnk' de úgy tűnik tetszett neki a járgány. A szállodához érve abbahagyta a kamerázást, de egyből fel is nyomtam a netre. Hát oké, ha neki így jó, engem nem zavar. Továbbítottam az üzenetet Justinnak, majd csináltam egy képet, csipogtam és leléptem. Mikor leléptem anya nem volt itthon, de mostanra szerintem hazatalált, ugyanis érdekes hangok jönnek lentről. Telefonom zsebembe csúsztattam - mivel kicsi volt a zsebem, így telefonom félig kikandikált - majd belebújtam cipőmbe, és kiléptem a szobámból. Az ajtót gondosan becsuktam magam után, majd letrappoltam a lépcsőn. Bár inkább ne tettem volna. Anya a konyhába volt, a pultnál pedig drága pasi ült. Azt azért jó tudni - hogy képbe legyünk - Josh - anyám pasija - szó szerint gyűlöl engem. Ugráltat, én szolgáljam ki, rohanjak neki boltba. De olyanra is volt példa, hogy aputól - anyával elváltak immáron hat éve de szinte minden héten mentem hozzá de majd erről is szó lesz - kaptam egy új telefont szülinapomra ami egy iPhone 5S volt. Nem olcsó mulatság, így még a dobozába tettem le az íróasztalomra a stóc könyv mellé, és a laptopom elé, ahonnan tuti biztos, hogy nem tudott leesni. Josh szólt, hogy menjek el neki a boltba mert ő nem ér rá - tévézett - és mire visszaértem a telefonom így nézett ki -> telefon. Ugye milyen érdekes ?! Aztán azért összeveszett velem, mert a SAJÁT szobámba a SAJÁT gépemen a SAJÁT netemet nyomva hajnali egyig beszélgettem, másnap ezt felhozta és irgalmatlan kiabálások közepette kidobott a saját lakásomból. És anyám még őt védi neki ad igazat. Jobban szereti mint a saját lányát.  Jó mi ?! Gyűlölöm ezt az embert ! Semmit nem követtem el, amiért ezt érdemeltem volna tőle !  Na mind egy is vissza a jelenbe. A pultnál ülő Josh rám nézett, majd arcára egy hatalmas vigyort ült ki. Én a sírás határán voltam. Anyára néztem aki csábosan mosolygott.
-Áh Ken, szia milyen volt a kirándulás ? - kérdezte anya nyávogós hangon. Mindig így beszél ha ez a rohadék itt van. Nyávog tojik a fejemre, és mindig koslat utána, én meg mintha ott se lennék.
-Mit keres itt ? - nyögtem be párperc várakozás után.
-Jaj hát nem mondtam volna kirándulás előtt ? - nézett rám, majd homlokára csapott. - Josh ideköltözik. Hát nem fantasztikus ? - pördült meg, mint egy balerina. Köpni - nyelni nem tudtam.
-Nem kellett volna ehhez az én véleményem is ? - tettem fel a kérdésem és hangom felemeltem. Nem értem mit keres itt az én házamba. Igen az enyémbe  ugyanis apától kaptam a házat - inkább villát - a 18. születés napomra. Mondhatni ő is a TOP10 leggazdagabb emberek között ékeskedik, ez neki meg se kottyant, bár mindig hálás leszek neki érte, és az autómért is.
-Azt hiszem a szádat be is foghatod ezzel a lendülettel ! - állt fel Josh. - Anyád így döntött, szóval te húzd meg magad a kis szobádba ! - karolta át anya derekát, ami kezét a pasi kezére simította. Értitek már ?
-Már bocs de az én házamba vagy ! - fintorogtam el magam, majd undorodva végigmértem.
-Nem te dolgoztál meg érte ! - kacsintott.
-Nem ez igaz de apától kaptam ! Hálás vagyok érte neki, szóval takarodhatsz el innen ! - mutattam az ajtóra, de válaszul csak egy gúnyos nevetést kaptam.
-Az a senkiházi csak szívességet tett neked ! - közölte. - Ha az a balfasz nem vesz neked ilyen ócska kis lakást a híd alatt döglöttél volna meg ! - mért végig. Elegem van belőle ! Apám ne vegye a szájára ! SOHA ! A könnyeim is megindultak lefelé arcomon. Anya szokásához híven nem szólt semmit se. Fél tőle ! Én viszont nem !
-Válassz ! - néztem anyámra. - Válassz ! Ő vagy én ? - szegeztem rá tekintetem. Komolyan gondoltam. . Ha ő engem nem látsz többet ! - közöltem vele gondolatom.
-Kendra ! - szólt rám. - Ne fenyegetőzz, az anyád vagyok ! - csapott a pultra.
-Chh. Azt hiszed nem teszem meg ? - nevettem fel gúnyosan. - Gondolj csak a múltkorira ! Nem megyek Londonba ?  Egész szünetbe ott voltam ! - kacsintottam rá, majd megtöröltem arcom. Igen Londonba voltam egész nyáron, Josh miatt. - Halljam ! Ő vagy én ? - tettem fel kérdésem újra, de választ már nem kaptam. Szóval ő ?! Oké, legyen ! - Gratulálok ! Jó kis anya vagy ! - kiabáltam rá, majd elindultam szélsebesen az ajtó irányába.
-Kendra ! - kiabált utánam anya, majd hallani lehetett magassarkúja kopogását. - Állj meg ! Hallod ! - nem igazan érdekelt, rácsaptam az ajtót, majd szaladni kezdtem. Nem tudtam merre megyek, vagy hogy merre nem csak mentem a fejem után. Vissza nem akartam menni, apát nem akartam ilyennel felzaklatni, mert nyáron is neki ment Joshnak, hogy megvédjen, mikor meg pofozott. Elővettem telefonom, majd tárcsázni kezdtem Lanát. Pár csöngés után sípolni kezdett és a hangpostája kapcsolt be. Fantasztikus. Mikor már kellő képen elhagytam a házat és a közelét is, lassítani kezdtem. Justin volt az utolsó reményem így őt próbáltam meg. Remegő kezemmel emeltem fülemhez a telefont, és próbáltam beszélőképes állapotba ingatni hangom, ugyanis Justin az első csörgésnél már fel is vette.
-Kicsim szia. - köszönt a készülékbe, hangján hallani lehetett, hogy mosolyog.
-Szi-szi-szia. - nyögtem bele, majd megtöröltem arcom. - Ne - nem zavarlak ? - tettem fel a kérdést, majd nadrág zsebemből elővéve egy zsebkendőt töröltem meg orrom.
-Baby mi a baj ? - kérdezte meg, hangján lehetett hallani, hogy ideges és félt. - Nem zavarsz de mi a baj ? - tette fel újra a kérdését.
-Anyám és Jo-Josh. - szipogtam, és próbáltam megnyugodni, nem akartam Justinra ijeszteni de már ezzel elkéstem azt hiszem.
-Hol vagy ?
-Starbucks előtt. - végre egy értelmes mondat.
-Mindjárt ott vagyok.
-Rendben. -válaszoltam, majd szinte egyszerre nyomtuk ki a telefont. Hátam nekidöntöttem a falnak, majd hajamba túrtam, és leguggoltam. Sokan biztos hülyének néztek, de most ez érdekelt a legkevésbé !
* Fél órával később *
-Olyan bolond vagy ! - töröltem meg arcom, majd elnevettem magam.
-Ezt szeretem mikor ilyen vagy ! - mosolygott Justin, majd egy puszit nyomott ajkaimra. - Lenne kedved válaszolni ask.fm - en, meg videó válaszokat csinálni ? - nézett rám, válaszom várva. Bólintottam egy hatalmasat, mire rendesen felült az ágyon. Hátát a támlának döntötte, majd laptopját az ölébe vette. Takaróját derékig magamra húztam, majd neki dőlve vállának, elhelyezkedtem. Justin belépett az előbb említett oldalra. Szemeim majdnem kiestek mikor megláttam mennyi kérdése van, és ami a profilján volt.
Kérdések : +421
Válasz : + 15.790
Like : + 971.870
Ajándékok : + 2.180. - hát oké. Gondoltam, hogy amolyan net celeb, hisz sokan az internetről ismerik, de erre nem számítottam. Ráment a kérdésekre, majd kiválasztott egyet. Névtelenül írtak.
1 - K : Fb - n láttam a képeket, hatalmas buli lehetett :D Kár h nem voltam ott :( 
V : Ahaaa az volt elhiheted ;)
2 - K : Ahh, olyan cukik vagytok a bnőddel ! :) Remélem sokáig együtt lesztek ! :) - Angel_Roose
V : Köszönjük !
-De aranyos. - jegyeztem megmosolyogva. Justin szintén mosolyra húzta ajkait, majd bólintott egy nagyot.
3 - K : Láttam a Starbucks - nál a barátnődet, nagyon össze volt törve, sírt. Mi történt ? :O
V : Már megoldottuk !
4 - K : Mi történt ? A barátnőd a St. előtt sírt a falnál. Ugye nem vesztetek össze ? Pls mondd el ! *.*
V : Magánélet, hallottál már ilyenről ? :D
-Azért aranyos, hogy aggódik. - néztem Szerelmemre, aki egy puszit nyomott válaszként orromra.
5 - K : Cukik vagytok Kendrával. Kapok képet ? :$
V : kép
6 - K: Videóót *O* 
V : Link
7 - K : Tudod szánalmas, hogy csak játszol a lányok szívével ! Azt a Diamond csajt se fogod magad mellett hosszabb ideig megtartani ! Az első leendő alkalommal megcsalod :D Szánalmas gyökér ! - Ryan90
V : Aha , figyelt ember, mi közöd a magánéletemhez ? A múltam lezártam ennyi ! Meg ha annyira beleakarsz rondítani ezzel az egésszel, elárulom Ken tud mindent ! :D Meg kinek is van egyszerre 3 csaja, úgy hogy közbe mindet csalja ?  Na ki is a szánalmas gyökér ? :D
8 - K : Kapok vidit, amibe énekelsz ? 
V : Link keresd a lábam, ugye milyen sexy ? :D
9 - K : Szia, ha most ott van veled Kendra, akkor ezt neki üzenem ! :) Ken, nagyon szerencsés vagy egy ilyen fiú mellett ! :) Régen igen eléggé tapló volt, de mióta téged ismer, rá se lehet ismerni ! :) Nagyon jó hatással vagy Rá, aminek örülök ! Remélem sokáig együtt lesztek ! :) Gratula ! :) By, Roo.
V : szia köszönöm, igen tudom, és jobbat se kívánhatnék Nála ! :) imádom ! <3 én is remélem, hogy nagyon sokáig 1ütt leszünk ! <3 köszönjük :* <3 by, Ken.
-Ugye nem baj ? - néztem fel Justinra, aki nevetve figyelt, ahogy fészkelődök ölébe, hogy tudjak válaszolni.
-Dehogy is. Egyébkét is neked írták. - rántott vállat. - Chh ez mi már, téged akarnak az én oldalamon. - rázta a fejét nevetve, majd megcsókolt. Én csak kiskutya szemekkel pislogtam rá nagyokat. Bal kezével közelebb húzott , magához, majd mancsát derekamra helyezte, míg másokkal az egeret irányította, majd nyitotta kattintott rá az újabb kérdésre.
10 - K : Te voltál a kiránduláson ugye ? Ahhw, a bulin olyan jól néztél ki :3 Kár, hogy van bnőd :(
-Máris egy utáló. - nevettem el magam, majd arcom Justin mellkasába fúrtam.
-Csak féltékeny. - nevetett ő is.
V : Nkd lehet h kár, nekem nem ;)
-Amúgy facebook - on kaptam egy üzit Lanától, tovább küldtem láttad ? - néztem fel rá, mire megrázta a fejét.
-Nem de majd mindjárt megnézzük. - támasztotta állát fejem búbjára, majd lenyomta az oldalt, és fellépet FB - re. És akkor még az askon csodálkoztam. - Felkérések : + 715, Üzenetek : + 1.103 Értesítések : + 791.
-De neked ez hogy ? - néztem nagyokat pislogva a laptop képernyőjét. - Nekem alig van valami. - ráztam a fejem, majd megdörzsöltem szemeim, hogy tényleg jól látom - e. Justin felnevetett, majd bólintott egyet.
-Mostantól, lesz mit olvasnod. - simított derekamra, majd megnyitotta, az üzeneteket, azon belül az enyém. Megnéztük a videót, majd Juss válaszolt pár haverjának, bekövetett pár embert, majd Twitteren ugyan ez. Éppen YouTube - on, néztük videókat, mikor egy kislány rontott be a szobába. Barna hajú,barna szemű kis szépség volt. Ám nem azért jött, hogy játszunk. Kis kezén vörös folyadék folyt végig, gyönyörű szemei könnyektől csillogtak.
-Justin gyere kérlek ! - kezdett el szaladni bátya felé a kis szépség, majd ölébe ugrott, fejét nyakába fúrta, és sírni kezdett. Ijedten néztem a Bieber testvéreket. Justin se értette mi történt, mi ütött húgába.
-Mi a baj ? - tolta el magától húgát, majd gépét az ágy sarkába tette, és felpattant az ágyról, majd leguggolt húgához.
-Anya és ...- szipogott Layla de befejezni nem tudta, ugyanis lentről egy számomra ismeretlen férfi hang ordítozni kezdte Layla nevét.
-Rohand életbe. - sziszegte Justin. - Layla maradj itt Kendrával ! - tette fel mellém a kislányt, majd rám nézett. - Maradjatok itt ! - nézett rám. Bólintottam egy nagyot, majd a kislányt szorosan magamhoz öleltem. Justin telefonját zsebébe csúsztatva hagyta el a helységet, majd becsukva az ajtót rohant le a lépcsőn. Alig fél perccel később hangos ordítozást ütötte meg fülem. Mivel nem akartam, hogy Layla még ennél is jobban megijedjen elővettem telefonom, majd Justin fülesét - csak nem haragszik meg érte - összedugtam telefonommal, és odaadtam Laylanak.
-Nézd csak. - mutattam neki egy aranyos kis videót. - Ezt dugd be a füledbe, és nézd a macikat. - mosolyogtam rá. Elvette tőlem a fekete fülest, majd bedugta, én pedig elindítottam a videót. Nem akartam, hogy hallja a lentről felszűrődő hangokat. Mikor belemerült a videó nézésébe, kimásztam az ágyból, és az ajtóhoz lopakodtam. Halkan kinyitottam, majd a lépcsőhöz sétáltam. Onnan pont a nappaliba lehetett látni, bár jobban örültem volna ha inkább nem jövök ki.
Justin és a férfi egymásra szegezett fegyverrel néztek farkasszemet.


8 megjegyzés: